A szolárium használat szabályai

Bár veszélytelen kikapcsolódásnak  tűnik, mely a kellemeset összeköti a hasznossal, a helytelen szolárium használat akár komoly bőr és szem-problémák kialakulásához is vezethet, éppen ezért fontos, hogy tisztában legyünk a veszélyekkel és szabályokkal.

  Hazánkban hosszú évek óta működnek szoláriumok, melyek kétségtelenül egyre keresettebbek, s egyre modernebb kivitelűek. A nap sugarai így már télen is pótolhatók a barna bőr szerelmeseinek számára, mely manapság a jólét szimbóluma, s egyre nagyobb divat már a fiatalok körében is. A helytelen, vagy mértéktelen szolárium használat azonban súlyos bőrproblémákhoz vezethet.

A mesterséges napozás hátrányai 

Manapság már számos szolárium áll rendelkezésünkrere: turbo- és hagyományos napágy, bronzszolárium, sőt, álló és fekvő típusok közül is választhatunk. A legfontosabb azonban felismerni annak a jelentőségét, hogy a napágy a napnál sokkal erősebb sugárzással rendelkezik, így képes néhány óra helyett néhány perc alatt barnává varázsolni bőrünket.  A túlzásba vitt (rendszeresen, heti több mint két alkalommal vagy egyszerre túl hosszú ideig történő) szoláriumozás rendkívüli mértékben szárítja és károsíthatja a bőrt. Az UV sugarak meglehetősen felgyorsítják a bőr öregedését: leginkább a gyümölcsök aszalódásához hasonló folyamatokat indítanak be; a bőr elveszíti hidratáltságát, s lassan ráncok keletkeznek. Ennek megelőzésére nem csak a szolárium megfelelő használatára, de a bőrápolásra is nagy hangsúlyt kell fektetni.  
Nem az öregedési folyamatok gyorsítása azonban a szoláriumozás egyetlen hátránya, ugyanis sajnos az UV sugarak a bőrrák kialakulását is nagy mértékben elősegítik. A melanómában szenvedők száma az elmúlt 10 évben hazánkban is megsokszorozódott, s ez a korlátlan szolárium és bronzárium  használatnak is bizonyíthatóan köszönhető.  Mindezek mellett, ha olyan szoláriumot választunk, melyet nem tartanak rendesen karban, ahol nem cserélik kellő rendszerességgel a kabinok lámpáit, további problémák is felvetődhetnek: alapvető higiéniás gondoktól, a komoly szemproblémákon át a súlyos bőrkárosodásokig.

A szolárium előnyei 

A mesterséges fény gyorsabban barnít, így nincs szükség órákon át tartó napozásra ahhoz, hogy a bőrszín egyenletes, aranybarna színt nyerjen, ráadásul télen sem kell lemondani használatáról. Ugyan gyorsabban érhető el mesterséges fénnyel az egyenletes barnulás, a bőrszín hamarabb elveszíti barna árnyalatát, az UVB sugarak hiánya miatt.   A szolárium azonban nem csak a szép bőrszín eléréséhez használható. A meleg környezet, s az UV fény számtalan problémára megoldást nyújthat, s manapság megbízható körülmények között már az orvostudomány is kúraszerűen alkalmazza, ha nem áll fenn egyetlen ellenjavallat sem. Az UV fény fokozza a D-vitamin termelődést, s enyhíti az ekcéma és pikkelysömör tüneteit is, a meleg környezet pedig enyhíti az izületi problémákat, így néhány valóban szükséges esetben a szolárium megoldást jelenthet.

A szoláriumozás nem ajánlott annak, aki:túlságosan fehér vagy érzékeny bőrű.szőke vagy vörös hajú.túlzottan szeplős.nagyon sok anyajeggyel megáldott.áldott állapotban van.túl fiatal.gyógyszert szed (olyan gyógyszert, mely a bőrt fényérzékennyé teszi).túlságosan pattanásos (mert bár egyes esetekben a meleg és a fény megoldást jelenthet, mégis sokaknál pontosan az ellenkezője következik be, s a pattanások belesülvén a bőrbe hegesedést okoznak).

Tippek: 

Szolárium használat előtt mindenképpen távolítsuk el a sminket!

ˇ A bőrradír használatával eltávolíthatjuk az elhalt hámsejteket, így az ezt követő mesterséges napozás során a bőr egyenletesebben barnul.

ˇ Mindig fokozatosan növeljük a szoláriumban töltött idő hosszát, így elkerülhető a leégés (kezdjük 5 perccel, majd emeljük 10 végül 15 percre a szoláriumban töltött időt)!

Szolárium használat után célszerű hidratáló krémet használni, mely megelőzi a bőr kiszáradását!

ˇSzoláriumozás alatt mindig csukva kell tartani a szemet -ehelyett védőszemüveg is használható-, mert az erős fénysugár károsíthatja a látást, s akár szürkehályogot is okozhat.

ˇ Szoláriumozás alatt nem célszerű kozmetikumokat használni (kivéve ha bőrünket napvédő krémmel védenénk), ezek nem csak megakadályozzák a bőr egyenletes barnulását, de egyes esetekben bőrirritációt vagy hegesedést is okozhatnak!ˇ

 Napfürdőzés előtt mindig el kell távolítani az ékszereket, melyek nem csak hátráltatják az egyenletes barnulást, de átmelegedés esetén megégethetik a bőrfelületet is.A szoláriumozás bár megszüntetheti a téli napfénymentes idő okozta rosszkedvet, s a bőr vitamintermelésében is segítséget nyújthat, mégis a komoly kockázati tényezők elkerülésének érdekében nagyon fontos, hogy csak azok használják, akiknek valóban engedélyezett, s ők is csak a mengengedett ideig és körülmények között.
    

objektív


Forrás: http://www.medimix.hu