Fogamzásgátló tabletta: Hogyan működik? Biztonságos

Írta: Paul Eckenbrock, R. Ph.

Amióta csak először piacra dobták 1960-ban az Egysült Államokban, "a tabletta" vita tárgyát képezi. Tanulmányozzák orvosi, szociológiai és erkölcsi szempontból, ennek ellenére még sok a tévismeret ezekkel az erős mesterséges szteroidokkal kapcsolatban. Az átlagembert könnyen megtévesztheti a több milliárd dolláros érdekeltség a tabletta forgalmazásában, valamint a fogamzásgátló ipar erős lobbyja, mely a törvényhozásra és a médiára nagy nyomást gyakorol. Kutatási eredmények jelentek már meg, könyveket írtak róla, így a józan ész azt diktálja, hogy óvatosnak kell lenni a tablettával.

Az alábbi információ célja a tablettával kapcsolatos felvilágosítás. A lábjegyzeteket csillaggal jelöltük; minden lábjegyzet a szöveg végén a Hivatkozások címszó alatt található.

MI IS AZ A FOGAMZÁSGÁTLÓ TABLETTA?

Fogamzásgátló tabletta minden olyan szer, amely mesterséges hormonok segítségéve megakadályozza, hogy egy nő foganjon vagy terhes maradjon azáltal, hogy megzavarja a nő normális termékenységét. Minden tabletta ugyanolyan?

Nem. A piacon sokféle tabletta kapható, de alapvetően ezek 2 csoportba oszthatók: ösztrogén és progesztogén tartalmú tabletták és csak progesztogént tartalmazó tabletták.

A kombinált típusúak 2 mesterséges szteroidot tartalmaznak, melyek a természetes hormonok hatásait utánozzák, az ösztrogénét és a progeszteronét. Egyes tabletták "egyfázisos" módon működnek, vagyis a hormon adagot a tabletta ciklusa alatt mindvégig ugyanolyan szinten tartják. Más tabletták két- vagy háromfázisos módon működnek, vagyis 2- vagy 3-szor változtatják a tabletták ciklusa során a mesterséges hormonok adagolását. Így próbálják a termékeny nő természetes hormoningadozását imitálni.

A csak progesztogén tartalmú "minitabletta" egyetlen mesterséges hormont használ, a progesztogént. Ez egy olyan szteroid, amelynek a természetes progeszteronhoz hasonló a progesztációs hatása.

HOGYAN MŰKÖDIK A TABLETTA?

A tabletta célja, hogy több normál termékenységi funkciót úgy befolyásoljon, hogy a nő 1) időszakos meddőség vagy a spermiumok mozdulatlansága miatt nem tudjon foganni, és/vagy 2) ne tudja kihordani a terhességét (korai abortusz). Ezt a folyamatot többféle módon elő lehet idézni.

  1. Az ovuláció leállításával: Mikor petesejt érik, az agyalapi mirigy hormonokat termel, melyek a petefészkeket stimulálják a pete érlelésére és kilökésére. A kombinált tabletta általáb!n az agyalapi mirigy ezen hormonjainak kiválasztását állítja le, így nem lökődik ki petesejt a petefészekből, tehát terhesség sem jöhet létre. Ha nincs megtermékenyíthető petesejt, akkor a nő kémiailag steril. Azonban a csak progesztogén tartalmú tabletta gyengébb hatású. Általában nem akadályozza meg az ovulációt.[1]
  2. A beágyazódás megakadályozásával: A termékenység másik fontos része az a folyamat, amely során a méh nyálkahártyája felépül, megvastagszik és fennmarad. Miután megtermékenyül a petesejt, általában beágyazódik ebbe a nyálkahártyába (endometrium), ahonnan táplálékot és a létfenntartásához szükséges anyagokat szerzi. A kombinált tabletta progesztogén komponense és a csak progesztogént tartalmazó minitabletta miatt a méhnyálkahártya elvékonyodik és kiszárad, így az embrió (a nemrég megtermékenyült petesejt) nem tud beágyazódni.[2]
  3. A spermiumok vándorlásának gátlásával: Az ovuláció előtt a méhnyak vizes nyálkát termel, emlyben a spermiumok fölúsznak a petesejthez. Ez a nyálka egyben táplálja is a spermiumokat. A progesztogén hatására a nyálka besűrűsödik, ezáltal gátolja a hímivarsejtek vándorlását.[3]

    A tabletta még két tényezőjét befolyásolhatja a női termékenységnek.

  4. A petevezetékekben is változásokat okoz: A progesztogének miatt a petevezetékek kevésbé hatékonyan hajtják a petesejteket ki a petevezetékekből a méh felé. Emiatt az embrió túl későn érhet a méhbe és már nem tud sikeresen beágyazódni.[4]
  5. Megszakítja a terhességet: Miután a petesejt kilökődött a petefészekből, a nő ciklusát az a mirigy irányítja, amely a már üres petesejt zsákból, a sárgatestből (corpus luteum) keletkezik; ez normélis esetben elég ideig működik ahhoz, hogy az embrió beágyazódhasson és a placenta elkezdje a táplálását.

    Azonban a tabletta hormonjai hatására a sárgatest rosszul működhet, ami miatt a méhnyálkahártya lelökődik, még mielőtt sikeresen beágyazódott volna az embrió.[5]

Összegezve tehát a nő természetes termékenységének működéséhez több rendzer és szerv tökéletes koordinálására van szükség. A fogamzásgátló tabletták - melyek szintetikus vegyületeket tartalmaznak - megzavarják ezt a koordinációt, és ezzel káros hatással vannak a nő normális remékenységére és a "véletlen" fogant életekre.

MENNYIRE HATÉKONY A TABLETTA?

Elméletben a tabletta hatékonysága több, mint 99%, a gyakorlat azonban sokkal alacsonyabb számot mutat. A tabletta használatának első éve során a nők 1,9-18,1%-a tapasztal nem tervezett terhességet.[6]
Ezek a tabletta melletti meglepetésszerű terhességek több tényezőnek köszönhetőek. A tabletta és egyéb gyógyszerek kölcsönhatására megváltozhat a fogamzásgátló hatás eléréséhez szükséges hormonszint a vérben. Ez a gyógyszer-kölcsönhatás jelentős lehet az általánosan használt "alacsony hormontartalmú" ta"lettánál, ahol már csekély vér hormonszint változások gyakoribb ovulációt és így váratlan terhességet eredményezhetnek. A tabletta melletti terhességek számát az is növeli, hogy a nők gyakran nem tartják be az előírást, néha a motiváció hiánya miatt, különösen fiatal korban (15-24 év).

MINDIG ELMARAD AZ OVULÁCIÓ?

Nem. A tablettát szedők ciklusainak 2-10%-ában van ovuláció.[7][8][9][10] [11][12][13] Ha világszerte 60 millió nő szedi az alacsony dózisú tablettát, akkor 1,2-6 millió ovuláció esik egy cilkusra. Ezt áttöréses ovulációnak nevezik, és a csak progesztogént tartalmazó tabletta esetében még gyakoribb.[14][15]

MI TÖRTÉNIK, HA MÉGIS VAN OVULÁCIÓ?

Ha a tabletta nem akadályozza meg az ovulációt, akkor lépnek működésbe az egyéb mechanizmusok. A besűrüsödött méhnyaknyák megnehezíti a hímivarsejtek számára, hogy elérjenek a petesejtig. Azonban ha mégis megtermékenyül a petesejt, új élet jön létre. A hormonok hatására lassul az új élet átjutása a petevezetőn, és az embrió már túl öreg lehet ahhoz, hogy életképes legyen, mire mégis eléri az anyaméhet. ha az embrió még életképes, mikor bejut a méhbe, akkor a méhnyálkahártya éretlensége, melyet a tabletta okoz, megakadályozza a beágyazódást. Az embrió meghal és maradványai kiürülnek a következő vérzés során, ami mellesleg nem igazi menstruáció, bár általában annak érzékelik.

EZ AZT JELENTI, HOGY A TABLETTA KORAI ABORTUSZT OKOZHAT?

Igen. Az, hogy az újonnan megfogant élet embrió állapotában ne tudjon eljutni az anyaméhbe és ott ne tudjon beágyazódni a méhnyálkahártyába, ez a tabletta "abortív" hatása.

MIÉRT NEM HALLOTTAM ERRŐL EDDIG?

A tablettagyártók és sokan az egészségügyben főlega tabletta orvosi mellékhatásaival foglalkoznak és azzal, hogy milyan hatékonyan akadályozza meg a terhességet. Kevésbé érdekli őket, hogy hogyan éri el ezt a hatást.

Sajnos sok "egyébként" életvédő orvos és gyógyszerész nehezen akarja elismerni, hogy megvannak a tabletta ezen abortív tulajdonságai. Akkor ugyanis már nem írhatnák föl illetve nem árulhatnák a tablettát, ha következetesek akarnak maradni az életet minden fejlődési szakaszában tisztelő magatartásban.

Az abortuszpárti szervezetek ésjogászaik készségesen elismerik, hogy a tablettának korai abortív hatása van. Ruth Colker, a Tulane-i Jogi Egyetem professzora így írt 1992-ben, mikor ellenezte az abortuszt betiltó törvényt Louisianában: "Mivel szinte minden születésszabályozási eszköz - kivéve a pesszáriumot és a kondomot - a fogamzás és a beágyazódás időpontja között hat..., a törvény úgy tűnik, hogy a legtöbb fogamzásgátlót betiltaná."[16] 1989-ben Frank Sussman jogász íg yérvelt az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága előtt: "...a spirál (és) az alacsony hormontartalmú fogamzásgátló tabletták ... abortív eszközként hatnak."[17]

MILYEN GYAKORI MELLÉKHATÁSAI VANNAK A TABLETTÁNAK?

A kockázatok lehetnek kicsik, triviálisak, de súlyosak, sőt végzetesek is. Itt soroljuk fel a tablettát szedőknél előforduló legyakoribb mellékhatásokat. E mellékhatások összefüggenek a dózis nagyságával és nem minden nőnél lépnek föl, de a kockázat megvan mindenkinél.[18][19] A mellékhatások közül sokat a kombinált tabletta szintetikus ösztrogén komponensei okoznak; a progesztogén más káros hatásokkal jár. A csak progesztogén tablettának és a csak progesztogén implantátumnak, a Norplantnak, egyetlen kockázati tényezője is a progesztogén.

RENDELLENESSÉGEK A SZÍVBEN ÉS A VÉRBEN

Vérrögök keletkezhetnek, melyek akadályozzák vagy elzárják a vér útját fontos szervekhez és szervrendszerekhez, ezáltal pedig visszafordíthatatlan károsodást okozhatnak. Pl. ha a szívben képződik vérrög, az szívinfarktust okozhat; az agyban szélütést, agyvérzést, a test bármely részéről a tüdőbe jutó és ott megakadó rög tüdőembóliát okozhat; a vesében a vese artéria érrögösödését és vesekárosodást; a retina ereiben időszakos vagy teljes vaksághoz vezethet.

A jelenlegi alacsony dózisú tablettát használókat és nem használókat összevetve, egyre több tanulmány számol be arról, hogy az előbbiek esetében kétszer olyan nagy a végzetes szívroham esélye.[20] Kisebb a kockázat, mint a régi, magas dózisú tabletta esetében, de még mindig jelentős. Hasonlóképpen, a végzetes agyvérzés kockázata is 1,4-szer nagyobb a tablettát használók körében. A dohányosok között 12-szeresére nőtt a végzetes szívrohamok száma, míg a végzetes agyvérzéseké 3,1-szeresére.[21]

A tablettát szedők között előfordul magas vérnyomás ésmegváltozhat a véralvadási mechanizmus.[22] Ez is lehet az oka annak, hogy 3-11-szer nagyobb a vérrögképződés esélye a tablettaszedők között, mint a tablettát nem szedők között. Különösen nagy a 35 év fölöttiek és a dohányosok között.[23]

RÁK

Ujra és újra összefüggést állapítanak meg a mellrák és a tabletta szedése között. [24][25][26][27][28][29][30][31]

ijesztő mértékben nő az utóbbi években a mellrákban megbetegedettek száma, különösen a fiatalok körében. Egy 1991-es jelentés [32], mely 175 000 új megbetegedést prognosztizált arra az évre, így írt: "A mellráknak csak idén több, mint 44 000 amerikai nő fog áldozatul esni."

Miért nőtt meg ennyire a fiatalabb nők körében a mellrákos esetek száma? Jegyezzük meg itt, hogy ritkán alakul ki a mellrák röviddel a mesterséges hormonok szedésésnek megkezdése után. Általában 10 vagy több év telik el a tabletta használatának megkezdése után, amire kialakul a mellrák. azt is jegyezzük meg, hogy a 70-es évek közepe óta általános gyakorlat az Egyesült Államokban, hogy tizenéves lányoknak írnak föl tablettát. Kézenfekvő, ha arra a következtetésre jutunk, hogy kapcsolat van a 70-es években tizenéveseknek adott tabletta és az utóbbi idők megnövekedett számú mellrákos megbetegedései között, 15-20 évvel később, a most kb. 30 éves korú nők körében. Ezt a következtetést jól alátámasztotta az a tanulmány, mely szerint azoknál a svéd nőknél, akik a 60-as években szedték a tablettát, ötszöröse volt a mellrákos esetek száma a tablettát nem szedőkhöz képest.[33]

Nagyobb a mellrák kockázata a fiatalabb, gyermektelen nők közt és a tartósan (5 évnél hosszabb ideig) tablettát használók közt. Nagy daganatok és rosszabb túlélési arány jellemzi a korai tablettahasználókat.

Csökkenni fog-e majd a mellrák esetek száma az újabb, alacsony dózisú tabletták hatására? Ezzel kapocsolatban még nincs konszenzus; újabb 10-20 év tapasztalata szükséges ahhoz, hogy a tabletta ezen formáját használókkal kapcsolatban hatátozott végkövetkeztetéseket lehessen levonni.

A tablettát használóknál előfordulhat a mell érzékenysége, megnagyobbodása, csomók és tejelválasztás is. Figyelmeztetik az orvosokat, hogy ne írják föl a tablettát azoknak, akikről "tudják vagy gyanítják", hogy mellrákjuk van.[34] Nehéz megmondani, milyen súlyosbító hatása lehet a tabletta hormonjainak a tablettahasználók egy teljesen véletlenszerű mintájára.

A méhnyakrák és a méhnyak sejtjeinek kezdődő rosszindulatú folyamata gyakoribb a tablettát szedők közt.[35][36] [37][38][39] A méhnyak rendellenességeinek kialakulásában sok tényező játszik szerepet: a nő mennyi ideig szedi a tablettát, hány szexuális partnere volt, mikor kezdett nemi életet élni, dohányos-e, a szexuális partnerek higiéniája, a HPV (humán papilloma vírus). E sok tényező miatt nem olyan könnyű kimutatni a tabletta és a méhnyakrák közötti összefüggést. Egy azonban biztos: a tabletta propagálása a nemi élet korai megkezdését eredményezte, az pedig valószínűleg a méhnyakrák kialakulását közvetlenül befolyásolja.

Ritkábbnak tűnik a méhtestrák és a petefészekrák előfordulása a tablettát korábban illetve jelenleg használók körében. ezen adatok nagy része a régi, magasabb ösztrogén/progesztogén dózisú tablettát szedőkön végzett vizsgálatok eredménye. Jelenleg az Egyesült Államokban egyedül az alacsony hormontartalmú két- illetve háromfázisos tabletta kapható (kevesebb, mint 50 mcg ösztrogén). A jelenleg használatos tablettákról nem tudni, lesz-e ilyan védőhatásuk. Időre van szükség e kérdés tanulmányozásához. Nem indokolt emiatt az esetleges, csekély védőhatás miatt szedni a tablettát, mikor a számos egyéb mellékhatás kockázata fönnáll.

Egyébként az előbb említett rákfajták ritkák, és elsősorban a menopauza után, az 50 illetve 60 év fölötti nőknél fordulnak elő. Másrészt főleg olyanoknál fordulnak elő, akiknek hosszú volt a ciklusuk (azaz hosszú volt a magas ösztrogén szintű időszak) vagy olyanoknál, akiknek a családjában már volt ilyen típusú rák. Ezenkívül, ha valakinek a szoptatás miatt sokáig kimarad a menstruációja, akkor ugyanolyan védelemben részesül ezek ellen a rákfajták elen, mivel nincs menstruációs ciklusa és ezért nincs is kitéve az ösztrogén hatásának.

A 15-40 év közötti nőknél gyakoribbá váltak a májdaganatok, ahogy elterjedt a szájon át szedhető fogamzásgátlók használata. Általában májdaganat csak 50 év felett jelentkezik; a szintetikus hormonok használata óta viszont közhellyé vált, ami azelőtt szinte sosem fordult elő ebben a fiatal korcsoportban.

Az Amerikai Sebészkollégium Rákbizottsága (American College of Surgeons Commission on Cancer) tanulmánya szerint "a 26-30 éves korcsoportban található a csúcs, ami megfelel az ebben a korcsoportban tapasztalható fokozott tablettahasználatnak."[40] A tablettát szedő nők körében a májrák azokra a 30 év fölöttiekre jellemző, akik több, mint 4 éve szedik a tablettát; de a szakirodalomban találhatók példák fiatalabb nők rákos megbetegedésére.[41][42][43][44]

Egyéb rákfajták: A bőrrák (melanoma) szintén gyakoribbá vált a tablettát szedők közt. A szervezet természetes ösztrogénjének egyik feladata, hogy fönntartsa a bőrszövetek egészségét. Jó okkal feltételezhető, hogy a tabletta erősebb ösztrogénje növelheti a bőrrák kockázatát.[45][46][47]

CIKLUS-SZABÁLYTALANSÁGOK

Tanulmányok beszámolnak arról, hoyg a tablettát szedők a menstruációs ciklus félidejében vérezhetnek vagy pecsételhetnek, megváltozhat a vérzésük erőssége, elmaradhat a menstruációjuk, és emiatt azt gondolják, hogy esetleg teherbe estek. Egyesknél még fájdalmasabbá válhat a menstruáció (dysmenorrhea), bár sok nő azért szedi ezeket a hormonokat, hogy megoldja ezt a problémát.[48]

Bár vannak, akiknek azért írják föl a tablettát, mert szabálytalan a ciklusuk, a tabletta nem oldja meg az alapvető problémákat, ami a szabálytalanságot okozza. Gyakran visszatér a szabálytalanság - esetleg súlyosabb formában -, amint abbahagyják a tabletta szedését.

VANNAK EGYÉB MELLÉKHATÁSOK?

Igen. Egyes mellékhatások csekélyek, míg mások olyan súlyosak lehetnek, hogy miattuk le kell állni a tebletta szedésével.[49][50][51]

Tablettát szedők a következő káros hatásokat észlelték.

Fejfájás, migrén, depresszió (sőt öngyilkosság és/vagy öngyilkossági gondolatok), a nemi ösztön csökkenése illetve kihúnyása, hasgörcsök, felfúvódás, súlynövekedés illetve csökkenés, vízvisszatartás; émelygés és hányás ( a tablettát szedők kb. 10%-ánál); PMS (post mentruáció szindróma) tünetek, hüvelygyulladás és hüvelyi fertőzések, látászavarok (időleges vagy végleges vakság, kontakt lencse túlérzékenység); epehólyag-betegség és vagy időleges vagy végleges terméketlenség, miután abbahagyták a tabletta szedését azok, akiknek azelőtt szabálytalan menstruációjuk volt, vagy a teljes testi érettség elérése előtt megkezdték a tabletta használatát. Több tünet, mint pl. a migrénes fejfájások esetén ellenjavallt a tabletta szedése az életveszélyes szövődmények miatt.

Nézzen utána az orvosok kézikönyvében a könyvtárban, vagy kérjen a patikában a tabletta káros hatásairól még teljesebb listát.

A TABLETTA BIZTONSÁGOSABB, MINT A TERHESSÉG?

Nem. A tablettával járó kockázatok jóval nagyobbak, mint a terhességgel és a szüléssel járók.[52] Az evvel ellentétes állításokat téves összehasonlításokra alapozták: egészséges tablettaszedőket hasonlítottak össze olyan terhes anyákkal, akik nem részesültek megfelelő terhesgondozásban.

A tabletta felírásának feltétele az, hogy rendszeres orvosi vizsgálaton vegyen részt a nő. Pl. ha egy tablettaszedőről megálapítják, hogy "rákmegelőző állapotban" van vagy egyéb mellékhatása van a tablettának, akkor megvan az az előnye, hogy korán felfedezik a betegségét. Azonban sok terhes anya nem részesül terhesgondozásban. Jobban fel lehetne mérni a tabletta biztonságosságának mértékét, ha rendzeres orvosi gondozásban részesülő egészséges terhes és szülő nőket vetnének össze a tablettaszedő nőkkel, akik rendszeres orvosi vizsgálatokon vesznek részt.

A gyermekszüléssel kapcsolatos halálozási arányszám folyamatosan csökken a század eleje óta, főleg az anyák jobb egészségügyi ellátásának köszönhetően.[53] A veszélyeztetett terhességhek és kockázatos szülések általában azokra jellemzők, akik nem folyamodtak megfelelő orvosi segítségért.[54] Ez a Harmadik Világban a legszembetűnőbb, ahol csak kevesek számára elérhető a megfelelő orvosi ellátás.

A terhességgel és szüléssel kapcsolatos halálozási statisztikai adatokat, melyeket általában anyai halandóságnak neveznek, magukban foglalják az abortusz okozta halálozási arányszámot is. Az abortuszt egyértelműen születésszabályozási eszközként használják, mivel megakadályozza a gyermek megszületését; ezért a születésszabályozási módszerek halandósági statisztikájába kellene belevenni. Az egyik tanulmány szerint az anyai halandóság 25-50%-ban az abortusz eredménye volt.[55]

A tablettát szedők 50%-a az első év során abbahagyja a tabletta szedését a mellékhatások miatt, jóindulatú emlőbetegség vagy a nemi szervek rendellenessége miatt. A tabletta használatával foglalkozó tanulmányok a nőkről nem szólnak, így torz kép alakul ki, amelyben csak azok a legegészségesebb nők vannak, akik jól tűrik a tablettát.[56] És őket hasonlítják össze a terhesekkel az átlag népességben.

Tény az, hogy 13,8 millió nő használja a tablettát az Egyesült Államokban és 60 millió a világon (óvatos számok).[57] És 7,9 a tablettával összefüggő halálozás esik 100 000 15-44 éves nőre.[58]

Ebből ki lehet számolni, hogy csak az Egyesült Államokban évente több, mint 1090 halálesete okoz a tabletta.

De én úgy hallottam, hogy az általam használt tablettának nincs mellékhatása.

Minden szernek, beleértve a születésszabályozó tabletta minden márkáját, van potenciális mellékhatása. Előre nem lehet tudni, hogy egy bizonyos nő hogyan fog reagálni a tablettára, de jó esély van rá, hogy valamiféle hatást kivált. Lehet, hogy valaki nem is tudja, hogy a panasza a tablettával függ össze, különösen, ha csak évek múlva nyilvánul meg a panasz.

GYÓGYÁSZATI SZEMPONTBÓL NINCSENEK ELŐNYEI A TABLETTÁNAK?

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelősége (Food and Drug Administration) egyetlen "indikációt" hagy jóvá a tabletta esetében: "fogamzásgátló módszerként... a nők terhességének megakadályozása."[59] Jóvá nem hagyott, kísérleti jellegű használata a tablettának pl., ha "esemény utáni" tablettaként (korai abortuszt okozó szerként) illetve ha enyhe endometriosis tüneteinek enyhítésére használják.[60]

SZOPTATOK. SZEDHETEM-E A TABLETTÁT?

Nem. A mesterséges hormonok belekerülnek az anyatejjel a gyermek szervezetébe; egyeben a tabletta csökkenti a tej mennyiségét és fehérjetartalmát is.[61]

MIT HASZNÁLHATOK A TABLETTA HELYETT?

A természetes családtervezés (TCST) biztonságos, nem ártalmas az egészségre és hatékony, ráadásul olcsó. A nő megfigyeli és feljegyzi teste alaphőmérsékletét, a normál hüvelyváladék mennyiségét, és ha kívánja, a méhnyak fizikai változásait. Aztán e termékenységi jeleket összevetve napról napra figyelemmel kíséri a termékenységi ciklusa természetes lefolyását. Szerek, ezközök, sebészeti beavatkozások, halálveszély, mellékhatások, vegyi abortuszok nélkül!

TÉNYLEG MŰKÖDIK A TERMÉSZETES CSALÁDTERVEZÉS?

Igen. A házaspárok 99%-os hatékonyságot érhetnek el, ha megtanulják ezt a módszert, helyesen értelmezik a termékenység jeleit és betartják a szabályokat.[62] Azok a párok, akiknek eltökélt szándékuk, hogy jól alkalmazzák ezt a módszert, egy pozitív mellékhatást fognak észlelni: megerősödik a házasságuk - pszichológiai, fizikai és lelki szempontból.[63][64]

HIVATKOZÁSOK

1. Hatcher RA, Guest F, Stewart F, 4 others (1988). Hormonal Overview. Contraceptive Technology (14th ed) New York:Irvington Publishers 191-192. The basic information is also contained in the package insert. See reference 14. Vissza.
2. Mishell D (Dec 1976). Current status of oral contraceptive steroids. Clin Ob Gyn 19 (4) 746-747. Vissza.
3. Diczfalusy E (Jan 1968). Mode of action of contraceptive drugs. Am J Ob Gyn 100 (1) 156-157. Vissza.
4. Bronson RA (Sept 1981). Oral contraception: mechanism of action. Clin Ob Gyn 24 (3) 873-874. Vissza.
5. Hatcher RA (1988) 192. Vissza.
6. Harlap S, Kost K, Forrest JD (1991). Preventing Pregnancy, Protecting Health. New York: The Alan Guttmacher Institute, 36-37. Vissza.
7. Ehmann R (Sept 1990). Problems in family planning. Report delivered at the International Congress of the World Federation of Doctors Who Respect Human Life. Dresden, Germany. Vissza.
8. Hatcher RA (1988). 191-192. Vissza.
9. Killick S, Eyong E, Elstein M (Sept 1987). Ovarian follicular development in oral contraceptive cycles. Fertil Steril 48 (3), 409-413. Vissza.
10. Edgren RA, Sturtevant FM (Aug 1976). Potencies of oral contraceptives. Am J Ob Gyn 125 (8), 1030. Vissza.
11. We are close to lowest steroid dosage in the Pill (Nov 26-30 1984). News and Views. Excerpts from the second annual meeting of the Society for the Advancement of Contraception, Jakarta; edit Korteling W. Organon International. West Orange, NJ (U.S.). Vissza.
12. Van der Vange N (1988). Ovarian activity during low dose oral contraceptives. Contemporary Obstetrics and Gynecology. Edit Chamberlin G. London: Butterworths, 315-326. Vissza.
13. Peel J, Potts M (1969). Textbook of Contraceptive Practice. Cambridge: Cambridge University Press, 99. Vissza.
14. Ovrette (1993) Physicians' Desk Reference. Montvale, NJ: Medical Economics Co, 2606. Vissza.
15. Bronson RA (Sept 1981). 869. Vissza.
16. Colker R (Feb 6 1992). Louisiana abortion is a very real threat to women. The Dallas Morning News, 23A. Vissza.
17. Argument by Frank Sussman, Lawyer for Missouri Abortion Clinics (Apr 27 1989). New York Times, National Edition, 15. Vissza.
18. Oral Contraceptives (Nov 1989 insert). Edit Olin BR. Facts and Comparisons. St. Louis: Walters Kluwer Co., 107c-108 Vissza.
19. Ortho-Novum (1993). Physicians' Desk Reference, 1723-1730. Vissza.
20. Thorogood M, Mann J, Murphy M, Vessey M (1991). Is oral contraceptive use still associated with an increased risk of fatal myocardial infarction? Report of a case- control study. Br J Ob Gyn 98, 1245-1253. Vissza.
21. Thorogood M, Vessey M (1990). An epidemiologic survey of cardiovascular disease in women taking oral contraceptives. Am J Obstet Gynecol 163 (1) pt 2, 274-281. Vissza.
22. Stampfer MJ, Willett WC, Colditz GA, Speizer FE, Hennekens CH (1990). Past use of oral contraceptives and cardiovascular disease: A meta-analysis in the context of the Nurses' Health Study. Am J Obstet Gynecol 163 (1) pt 1, 285-291. Vissza.
23. Demulen (1993). Physicians' Desk Reference, 2254. Vissza.
24. Olsson H, Ranstam J, Baldetorp B and 4 others (1991). Proliferation and DNA ploidy in malignant breast tumors in relation to early oral contraceptive use and early abortions. Cancer 67 (5), 1285-1290. Vissza.
25. U.K. National Case-Control Study Group (1989). Oral contraceptive use and breast cancer in young women. Lancet 1 (8645), 973-982. Vissza.
26. Meirik O, Lund E, Adami H and 3 others (1986). Oral contraceptive use and breast cancer in young women. Lancet 2 (8508), 650-653. Vissza.
27. Rushton L, Jones D (1992). Oral contraceptive use and breast cancer risk: a meta- analysis of variations with age at diagnosis, parity and total duration of oral contraceptive use. Br J Obstet Gynecol 99, 239-246. Vissza.
28. Miller DR, Rosenberg L, Kaufman DW and 3 others (1989). Breast cancer before age 45 and oral contraceptive use: New Findings. Am J Epidemiol 129 (2), 269-280. Vissza.
29. Pike MC, Henderson BF, Krailo MD. Duke A, Roy S (1983). Breast cancer in young women and use of oral contraceptives. Possible modifying effect of formulation and age at use. Lancet 2 (8356), 926-930. Vissza.
30. Stadel BV, Lai S, Schlesselman JJ, Murray P (1988). Oral contraceptives and premenopausal breast cancer in nulliparous women. Contraception 38 (3), 287-299. Vissza.
31. Kay CR, Hannaford PC (1988). B2e!st cancer and the Pill - A further report from the Royal College of General Practi4ioners' oral contraception study. Br J Cancer 58, 675- 680. Vissza.
32. Rather D, Jones P, Moriarity E, Corderi V, Taira L (May 1 1991). Beating breast cancer. New York: CBS. Vissza.
33. Olsson H, Borg A, Ferno M, Moller TR, Ranstam J (1991). Early oral contraceptive use and premenopausal breast cancer - A review of studies performed in Southern Sweden. Cancer Detect Prev 15 (4), 265-271. Vissza.
34. Oral Contraceptives (Nov 1989 insert). Facts and Comparisons. 107c. Vissza.
35. Oral Contraceptives in the 1980s (May-June 1982). Population Reports. Baltimore: Johns Hopkins University, Series A(6), A-203. Vissza.
36. Hume K (1985). The pill and cancer. Linacre Quarterly 52 (4), 306-311. Vissza.
37. Roy S, Bernstein L, Stanczyk FZ (1988). Analysis of oral contraceptive risks. Female contraception eds: Runnebaum B, Rabe T, Kiesel L. Berlin-Heidelberg: Springer-Verlag 29-30. Vissza.
38. Hatcher RA, Stewart F, Trussell J and 4 others (1990). The pill: Combined oral contraceptives. Contraceptive Tecnhology New York: Irvington Publishers, 243-244. Vissza.
39. Schlesselman JJ (1989). Cancer of the breast and reproductive tract in relation to use of oral contraceptives. Contraception 40 (1), 20-25. Vissza.
40. Hume K (1985). 305-306. Vissza.
41. Roy S (1988). 30-31. Vissza.
42. Oral contraceptives in the 1980s (May-June 1982). Population Reports. A-204. Vissza.
43. Oral contraceptives (November 1989 insert). Facts and Comparisons. 107e. Vissza.
44. LaVecchia C, Franceschi S, Bruzzi P, Parazzini F, Boyle P (1990). The relationship between oral contraception use, cancer and vascular disease. Drug Safety 5 (6), 436- 446. Vissza.
45. Hatcher RA (1990). 244. Vissza.
46. Holly EA, Weiss NS, Liff JM (1983). Cutaneous melanoma in relation to exogenous hormones and reproductive factors. J Natl Cancer Inst 70, 827. Vissza.
47. Beral V,Evans S,Shaw H,Milton,G (1984). Oral contraceptive use and malignant melanoma in Australia. Br J Cancer 50, 681-685. Vissza.
48. Oral Contraceptives (Nov 1989 insert). Facts and Comparisons. 108. Vissza.
49. Murad F, Haynes RC (1985). Estrogens and progestins. The Pharmacological Basis of Therapeutics, eds:Gilman AG, Goodman LS, Rall TW, Murad F. New York: Macmillan, 1435-1436. Vissza.
50. Ehmann R (1990). 10-15. Vissza.
51. Hatcher RA (1990). 237-240. Vissza.
52. Beral V (1979). Reproductive mortality. Br Med J 2, 632-634. Vissza.
53. Sachs BP, Layde PM, Rubin GL, Rochat RW (1982). Reproductive mortality in the United States. JAMA 247 (20), 2789-2792. Vissza.
54. Hatcher RA (1990). 528. Vissza.
55. Schuitemaker NWE, Gravenhorst JB, Van Geijn HP, Dekker GA, Van Dongen PWJ (1991). Maternal mortality and its prevention. Eur J Obstet Gynecol Reprod Biol 42, 531-535. Vissza.
56. Grant E (1985). The bitter pill. London: Elm Tree Books, 103. Vissza.
57. Hatcher RA (1990). 228. Vissza.
58. Harlap S (1991). 98-99. Vissza.
59. Demulen (1992). Physicians' Desk Reference, 2253. Vissza.
60. Oral Contraceptives (Nov 1989 insert). Facts and Comparisons. 107c. Vissza.
61. Oral Contraceptives (Nov 1989 insert). Facts and Comparisons. 107g. Vissza.
62. Wade ME, McCarthy P, Braunstein GD and 5 others (1981). A randomized prospective study of the use-effectiveness of two methods of natural family planning. Am J Obstet Gynecol 141 (4) 368-376. Vissza.
63. Kippley, J Kippley, S (1991). The Art of Natural Family Planning. (3rd ed, 5th print) Cincinnati: Couple to Couple League 59-74. Vissza.
64. Tortorici, J (1979). Conception regulation, self-esteem, marital satisfaction among Catholic couples: Michigan State University study. Int Rev NFP III(3) 191-205. Vissza.

 


Forrás: http://www.medimix.hu