MedimiX
 

Keresés a honlapon
 




Eddigi látogatók
Nyomtatóbarát verzió

Étrend heveny gyomor-bélhurut esetén

A betegséggel járó hányás és hasmenés hatására a szervezet sok folyadékot és sót veszít. Az étrend célja a gyomor-bélrendszer emésztő munkájának megkönnyítése, másrészt a só, és folyadékveszteség pótolása.

Helyes, ha az első nap a beteg semmit nem eszik. Ha a koplalás nehezére esik, kevés pirított zsemlét, vízben főtt darát, vagy burgonyát fogyaszthat, a teába tegyünk egy csipetnyi sót. Ihat vizet, citromlevet, kevés feketeteát. Édesítésre szaharint használjunk.
Zsír nélkül, habarással készült rántott levest jól megsózva, vagy ugyanígy készített köménymagos leves is alkalmas só és folyadékveszteség egyhítésére.

Második nap az étrendet bővíthetjük rizsnyákkal, vagy zsírtalanított húslevessel, vajban főtt grízzel, burgonyával, kakaóval, reszel almával, kétszersülttel, vagy pirított kenyérrel, keksszel.  

Harmadik naptól kezdve az előző napok étrendjét fokozatosan kiegészítjük. Kezdetben lágy tojás, prágai sonka, párizsi, becsinált, vagy levesben főtt sovány hús, majd roston sült nem zsíros hús és hal, rostmentes habart főzelékek és kompótok fogyaszthatók. Néhány napi ilyen étrend után a beteg fokozatosan áttérhet sült húsok, rántással készült levesek, főzelékek, sajt, túró fogyasztására, s mintegy 5-6 nap után megszokott vegyes étrendjére. 

 

dietalap