Gyermekeink testbeszéde

Mi és gyermekünk folyamatosan egymás testbeszédát olvassuk, még akkor is, ha nagyon gyakran észre sem vesszük ezt a nem verbális kommunikációt. Ugyanakkor a testbeszéd értelmezése minden szülő-gyermek kapcsolatnak nélkülözhetetlen része.

Gondolj csak bele: mosolyogtál már valaha gyermekedre? Természetesen - ez azt jelenti, hogy nem verbálisan fejezted ki örömödet gyermeked felé. Álltál már szemtől szembe gyermekeddel, amikor az valami rosszat tett? Hogyne - ez azt jelenti, hogy nem szavakkal fejezted ki nemtetszésedet. Az itt felsoroltak csak példák a sok közül, amikor a testbeszédet használjuk - ösztönösen vagy szándékosan - arra, hgoy gyermekünkhöz "szóljunk".

Gyermekünk szintén hasonlóképpen beszél hozzánk. Sírt már valaha? Hát persze - ez azt jelenti, hogy nem szóban kommunikált velünk azért, hogy kifejezze: éhes, unatkozik, dühös vagy éppen rosszul érzi magát. Bújt már valaha a hátunk mögé, amikor ismeretlen ember szólt hozzá? Igen, mert ezzel az akcióval akarta tudomásunkra hozni, hogy ő fél.

Néhány pszichológus szerint a testbeszéd sokszor fontosabb, mint maga a beszéd. Ezt az elképzelést több dologgal is alátámasztják.

Először is: a beszélt nyelv mennyiségét összehasonlítva a testbeszéd nyelvezetével. Komoly kutatás eredményeképpen kimutatták, hogy egy átlagos kapcsolat során érzéseinknek csak 7%-át fejezzük ki szavakkal, 93%-át különféle nem verbális csatornákon keresztül mutatjuk ki. Amennyiben nem tudjuk megérteni gyermekeink testbeszédét, akkor gondolataik és érzéseik kb. 90%-át veszítjük el. Valószínűleg nem repesnénk a boldogságtól, ha családtagjaink, közeli barátaink csak 10%-át értenék meg annak, amit mondani szeretnénk. Így gyermekünk sem lenne boldog, ha ez történne vele.

Másodszor: a testbeszéd sokkal dinamikusabb, mint a beszélt nyelv. A legtöbb kisgyerek szavakat használ, ha tényeket akar közölni (Vécéznem kell! Fáradt vagyok). Testbeszédet használnak azonban érzelmeik kifejezésére: sírnak, vagy nyöszörögnek, ha boldogtalanok és üvöltenek, ha dühösek valamiért. Azért, hogy gyermekünk nem verbális jelzéseire megfelelően tudjunk reagálni, meg kell értenünk, ismernünk ezeket.

A harmadik ok, amiért ilyen nagy jelentőséget tulajdonítanak a nem verbális jelzésekre szülő-gyermek kapcsolatban az a kéteségtelen tény, hogy a testbeszéd "kiszivárogtatja" érzéseinket. Azaz a testbeszéd gyakran a valódi érzéseinket tárja fel, többet kifejezve, mint a szavak. Tegyük fel, hogy meghallgatásra megyünk egy új munkahelyre, és meglehetősen idegesek vagyunk, de ezt nem akarjuk kimutatni, ezért elhatározzuk, hogy nagyon lassan fogunk beszélni, "szóval"-ok és "hümm"-ök nélkül. Ily módon próbáljuk meg kontrollálni a beszélt nyelvet és elrejteni az idegességünket. De hiába, testbeszédünk árulkodni fog, mert ezen nehezebb uralkodnunk. Szaggatottabban, esetleg gyorsabban lélegzünk, sokat nyelünk, nehezünkre esik mosolyogni, tenyerünk nyirkos. Testünk árulkodik, beszélni kezd és ez ellen sajnos nem sokat tehetünk. Mindez érvényes gyermekünkre is.

Ezenkívül a testbeszéd nagyon gyakran meggyőzőbb, mint a verbális nyelv. A tettek magukért beszélnek. Egy megnyugtató ölelés sokkal hatásosabb lehet, mint a megnyugtató szó, a mosoly, egy felfelé mutató hüvelykujj sokkal bátorítóbb, mint maguk a bátorságra serkentő szavak.

Vannak olyan esetek, amikor gyermekünk testbeszéde előzetes figyelmeztetésül valami krízishelyzetre hívja fel a figyelmet, és lehetőséget ad a megelőzésre. Amikor például reggel vonakodva bújik bele a kabátjába, azt akarja kifejezni, hogy nem szívesen megy óvodába. Lehet, hogy van valami probléma, amelynek megoldásához a segítségünkre lenne szüksége. Könnyebb gyermekünknek ily módon kifejezni valódi érzéseit mint megfogalmazni azokat, és elmondani boldogtalansága valódi okát.

Végül, ha megértjük gyermekünk testbeszédét, megerősítjük vele kapcsolatunkat is. Értelemszerűen minél jobban megértjük gyermekünket, annál közelebb kerülhetünk hozzá. Amikor a szülő képtelen megérteni azt, amit gyermeke jelezni szeretne - verbálisan vagy nem verbálisan -, akkor ennek eredménye a frusztráció. Azok az asszonyok, akik például szülés utáni depressziótól szenvednek, gyakran mondják, hogy képtelenek felfogni, gyermekük mit akar tőlük, és ezzel nem is tudnak megbirkózni. A jó kommunikáció segít a gyermeknek és a szülőnek egyaránt, hogy mélyebb és erősebb kapcsolat alakulhasson ki közöttük.

Dr. Richard Woolfson: Gyerek testbeszéd című könyve alapján