A gyomor - bélrendszer anatómiája Az elfogyasztott táplálék szervezetünk számára történő hasznosítása már a szájban elkezdődik, ahol a táplálék kiváltja a szájüregbe nyíló nyálmirigyek nedveinek elválasztását és a nyál összekeveredik a rágómozgások által felaprózott falattal.
A falatot a nyelőmozgások juttatják a garatba, majd a nyelőcsövön keresztül a gyomorba. Itt átmenetileg tárolódik, keveredik a gyomorsavval, majd a vékonybélbe jut, ahol találkozik az epével és a hasnyálmirigy nedvével. Ennek során a táplálék közbülső termékekké alakul át, amelyek még nem alkalmasak arra, hogy a szervezet számára hasznosuljanak, mivel összetett anyagok. Ez utóbbiakat a vékonybél emésztőenzimjei bontják alapkövekre, amelyek ebben a formában a vékonybél-nyálkahártyát borító sejtek aktív közreműködésével a bélfalon átjutva a vérkeringésbe, onnan pedig a szervezetünk különböző sejtjeibe kerülnek.
A fel nem szívódó anyagok továbbhaladva a vastagbélben a víz visszaszívása révén besűrűsödnek, és a végbél aktív közreműködésével mint salakanyag kiürülnek a szervezetből.
A nyelőcső
A nyelőcső a mellkasban elhelyezkedő, kb. 2 cm átmérőjű üreges, csőszerű szerv, amely a garatot köti össze a gyomorral. Feladata a táplálék gyomorba juttatása, a nyálkahártya redőinek és a falát képező hosszanti és körkörösen elhelyezkedő harántcsíkolt izmok összehangolt, előrehaladó ritmusos mozgása révén.
A nyelőcsőnek három természetes szűkülete van:
1. a garat-nyelőcső-átmenetnél (felső nyelőcső zárógyűrű), 2. a légcső elágazásánál és 3. a rekeszizmon történő áthaladásnál (alsó nyelőcső zárógyűrű). Ez utóbbinak a fogsortól mért távolsága 42 cm, ebből a nyelőcső átlagos hossza 24 cm.
Ezen szűkületeknél alakulnak ki leggyakrabban a nyelőcső kóros elváltozásai.
A simaizomból álló alsó nyelőcső zárógyűrű, más néven cardia, speciális feladattal bír: a tápláléknak a gyomorba történő periodikus ürülését biztosítja. Az izomgyűrű megnyílását a nyelőcső izomzatának ritmusos előrehaladó összehúzódási hulláma váltja ki. Szabályos záródása megakadályozza a gyomortartalomnak a nyelőcsőbe történő visszajutását.
Gyomor
A gyomor - a bélcsatorna tömlőszerű, legtágabb része - a nyelőcső folytatásába esik, attól a cardia - a nyelőcső beszájadzásánál elhelyezkedő izomgyűrű - határolja el, majd az alsó gyomorszájjal, az ún. pylorussal elválasztva a patkóbélben folytatódik.
Három részét különböztetjük meg fentről lefelé: fundus (alap), corpus (test) és az un. antrum.
A gyomornyálkahártyát egyrétegű hámszövet fedi, amely nyákot termel. A teljes felszín mintegy 50%-ában a gyomornedvet termelő mirigyek kivezető csövei nyílnak.
A corpus és a fundus mirigyeiben háromféle sejtet találunk:
- melléksejtek, amelyek a nyálkahártyát védő nyákot termelik,
- a fősejtek a pepszinogén nevű fehérjét bontó enzimet állítják elő és
- a fedősejtek, amelyek a savelválasztásért felelősek.
A gyomor fő feladata a rövid idő alatt elfogyasztott, viszonylag nagy mennyiségű táplálék raktározása; a táplálék egyidejűleg itt keveredik, homogenizálódik a gyomorban termelődő sósavval és a fehérjéket bontó enzimekkel.
A sósavelválasztást szabályozó ideg a vagus (bolygóideg), amelynek átmetszése után az elválasztott gyomornedv mennyisége csökken, de savkoncentrációja nem minden esetben. Az untrumban egy, a savelválasztást szabályozó hormon, a gasztrin is képződik, amely a véráramba jut, majd a vérrel a gyomor savelválasztó sejtjeire hat. A gyomorsav keletkezésének ma is kutatott kérdése, hogy hogyan képződik a vérnél milliószorta savanyúbb folyadék a sejtekben anélkül, hogy eközben azok semmi kárt nem szenvednek. A gyomornedv elválasztásában három szakaszt szoktak megkülönböztetni:
a) a táplálék meglátása, szaglása vagy ízlelése, a kefalikus fázis ingere,
b) a tápláléknak a gyomor nyálkahártyájával való érintkezése indítja meg a nedvelválasztást (gasztrikus fázis),
c ) a bélbe jutott étel visszahatásáról az intesztinális fázisban van szó. A gyomornedv vizsgálatának gyakorlati szempontból csak a teljes savhiány kimutatásakor van jelentősége, mert erős, akár pszichés és az arra ható külső ingerek hatására ugyanazon emberben is lényeges különbségek észlelhetők.
A vékonybél
A vékonybél, amely a béltraktus leghosszabb szakasza, körülbelül 6 m hosszúságú, a gyomor pylorusgyűrűjétől a vastagbél kezdeti szakaszáig tart. Három, egymástól megtekintéssel el nem különíthető szakaszból:
- a patkóbélből (vagy nyombélből),
- az éhbélből és
- a csípőbélből áll.
Az egyes szakaszok között strukturális vagy funkcionális határvonal nincs, míg a csípőbél és a vastagbél kezdeti szakasza (coecum) között speciális billentyű képez határt; ez biztosítja, hogy a béltartalom innen csak egy irányba, a vastagbél felé haladjon.
A vékonybél nyálkahártyája a béltraktus többi szakaszához hasonló felépítést mutat. A jelentős különbség a fedőhám struktúrájából adódik, amely a bélszakasz funkciójának megfelelően a tápanyag-felszívódásra specializálódott. A felszínt a körkörös nyálkahártyaredőkön (Kerkring-redők) kívül tovább növelik a mikroszkópos méretű ujjszerű képletek, a bélbolyhok vagy villusok, valamint az azok felszínét borító szubmikroszkópos nagyságú mikrovillusok rendszere.
A bélbolyhok alapjánál a fedőhám benyúlik a hám alatti részbe, s az ún. Lieberkühn-kriptákat képezi, ahol a sejtosztódás történik és különböző hormonok képződnek, valamint a folyadék- és elektrolit-kiválasztás, a szekréció folyik.
A fedőhámot képező enterocyták, a vékonybél-nyálkahártya legfontosabb sejtjei, a normális felszívódási folyamatokért felelősek.
A sejtek életideje kb. 2-3 nap. Az elöregedett sejtek a felszínről lelökődve a bél üregébe sodródnak, újraképződésüket a kriptahám éretlen sejtjei biztosítják. Az érési folyamat során a tápanyagfelszívódáshoz szükséges diszacharidáz, alkalikus foszfatáz, peptidáz enzimek jelennek meg bennük, és éretté válásuk után képessé válnak az összetett szénhidrátok és fehérjék bontására, az egyszerű cukrok, aminosavak és zsírok felszívására.
A vékonybél struktúráin keresztül két irányban történik a tápanyagok, a víz, az elektrolitok, a gyógyszerek stb. transzportja:
A bél üregéből a véráram felé történő tápanyagmozgást felszívódásnak (abszorpció), az ellenkező irányú mozgást kiválasztásnak (szekréció vagy exkréció) nevezzük.
A vékonybél elsődleges feladata a felszívódás, a szerv anatómiai és élettani felépítése elsősorban ennek a feladatnak a teljesítését szolgálja. Bár a kiválasztási funkció sem elhanyagolható, a legtöbb anyag, főleg a tápanyagok esetében e kétirányú mozgás eredője a felszívódás területére esik.
A bélrendszeren belül a vékonybél a felszívódás fő területe, ennek nyálkahártyájában léteznek és működnek azok a struktúrák és mechanizmusok, amelyek a különböző anyagok differenciált átjutását a bélfalon keresztül lehetővé teszik.
A vékonybél hámrétegén két úton keresztül juthat be egy anyag a szervezetbe:
1. a sejteken keresztül (transzcelluláris áthaladás) és
2. a sejtek közötti résen keresztül (paracelluláris áthaladás).
A tápanyag a sejten keresztül a hám alatti térbe s onnan az általános keringésbe jut. Közben természetesen a sejten belüli anyagcsere-folyamatokban vehet részt.
A sejtek közötti (paracelluláris) áthaladás a sejtek közötti résen keresztül zajlik. A víz- és az elektrolit-felszívódás jelentős része ezeken a csatornákon keresztül történik.
Amennyiben a tápanyagok felszívódása valamilyen okból károsodik, felszívódási zavar szindrómáról (malabszorpciós szindróma) beszélünk.
Minthogy a vékonybél betegségeinek túlnyomó többsége a felszívódás zavaraival járó állapotokat öleli fel, ugyanakkor a vékonybélbetegségekben kevés kivételtől eltekintve valamilyen felszívódási zavar csaknem mindig kimutatható, gyanú esetén feltétlenül el kell végeznünk a felszívódási zavar felderítésére alkalmas, sajnos csak intézetben végezhető diagnosztikus eljárásokat.
A felszívódási zavar tünetcsoport, nem ok! Ezért fennállása esetén a diagnosztikus eljárások komplex alkalmazásával mindig keresnünk kell a kiváltó kórokot!
A vastagbél
A vastagbél a vékonybél végső szakaszán helyet foglaló ún. Bauhin-billentyűtől a végbél nyílásáig terjed. A Bauhin-billentyű valójában a vékonybél izomrétegének körkörös megvastagodása, amely ritmusos összehúzódásra képes, megakadályozva ezzel a vastagbél tartalmának visszafelé, a vékonybélbe történő áramlását.
A vastagbél utolsó szakasza, a végbél funkcionálisan és klinikai jelentőségében is eltér a vastagbéltől.
A vastagbél kb 1,5 m hosszú és három szakaszból áll.
1. A coecummal (vakbéllel) kezdődik. Innen nyílik a néhány centiméter hosszú féregnyúlvány (appendix) - tévesen ezt nevezik vakbélnek, valójában anatómiai nevén a coecum a vakbél; a coecum féregnyúlványa a nyirokszervek közé tartozik.
2. A remesebél vagy colon, felszálló, haránt- és leszálló ággal. A vakbélhez csatlakozó szakasz a felszálló vastagbél, amely a máj alatti hajlat után a megközelítően vízszintes harántvastagbél en folytatódik egészen a lép alatti hajlatig, ahol lefele haladva a vastagbél 3. szakaszában, a stigmabélben, majd a végbélben folytatódik.
A végbél
A végbél (rectum) a bélcsatorna utolsó szakasza. Felülről a vastagbé alsó szakaszához, a stigmabélhez csatlakozik, alul az anuscsatornár át a végbélnyílásban végződik. Az anuscsatorna mindössze 3-4 crr hosszúságú, és valójában két izomgyűrű, a "külső" és a "belső" anális izom alkotja. A csatorna falában mirigyek vannak, amelyek a végbélbe nyílnak a végbélnyílás felett. A fertőzések ezeken a mirigycsap tornákon keresztül jutnak a végbélbe.
A csatorna hámja az izomösszehúzódás következtében redőket alkot, amelyeket Morgagni-redőknek neveznek; e redők lefelé néző szemölcsszerű végződései a papillák. Az anuscsatorna felett a végbél kitágul, ezt a tágulatot ampullának hívjuk.
A végbél teljes hossza 18 cm, így jól áttapintható ujjal, áttekinthető és vizsgálható rektoszkóp (végbéltükör) segítségével. Fontos a végbél vérellátásának, elsősorban a vénák helyzetének ismerete, mert kitágulásuk az aranyérként ismert elváltozásokat hozza létre.
Várkonyi T.
|