MedimiX
 

Keresés a honlapon
 




Eddigi látogatók
Nyomtatóbarát verzió

Klimax és alvászavar

Sok ötven év körüli nőnek megkeseríti az életét, hogy nehezen tud elaludni, és az éjszaka folyamán többször felébred. Bár korábban úgy aludtak, mint a bunda, mostanában félnek az estéktől - mesélik.

Tudják, hogy jön a hánykolódás, a forgolódás az ágyban. Gyakran erősen meg is izzadnak, és reggel kimerülten ébrednek.

Az idősebb korban fellépő alvászavar, a fáradt ébredés, a rossz álom, az éjszakai izzadás a klimaktérium egyik tünete is lehet. Ezért ilyen panaszok esetében mindenekelőtt a családorvost vagy valamelyik klimax-rendelést kell felkeresni, ahol ezekre a tünetekre megfelelő gyógymódot javasolnak.

Az elalvás zavarai azonban többnyire lelki ok miatt lépnek fel. Vannak, akik nem tudják este ellazítani magukat, még éjjel is "készenlétben" állnak: nem képesek a nap terheit időlegesen félretenni. Mások nem bírják elviselni, ha nem tudnak mindenről, ha nem gyakorolhatnak uralmat önmaguk és környezetük felett. Ismét másokat valójában belső félelmeik - elsősorban halálfélelmük - tartanak vissza öntudatuk elengedésétől. S végül, de nem utolsósorban az estétől és az alvászavaroktól való félelem ördögi körként önmagát ismétli és gerjeszti. Így lesz egy idő után a lefekvés és az alvás a pihenés időszaka helyett - kötelező nyűg és teher.

Séta, relaxáció, álomnapló

Jótékonyan szokott hatni egy kiadós esti séta, megnyugtató zene hallgatása, valamint az izgatószerek (kávé, tea, kóla stb.) késő délutáni és esti mellőzése. Használható a következő nap elintézendőinek lejegyzése egy cédulára, ún. álomnapló vezetése és a nyugodt elmélkedés az álmokról.

Lefekvés után relaxációs gyakorlatokat is végezhetünk, és azt is tudomásul vehetjük, hogy nem kötelező rögtön elaludnunk. További módszerek: szembenézés a félelmeinkkel, bizalom saját alvásunkban, hogy semmi rossz nem fog velünk történni, reggel újra ébredünk és folytatjuk megkezdett teendőinket.

Altatószert viszont csakis orvosunk tanácsára és ellenőrzése mellett szedjünk, azt is a lehető legrövidebb ideig!


 
Ötvenentul