MedimiX
 

Keresés a honlapon
 




Eddigi látogatók
Nyomtatóbarát verzió

Alkoholos májbetegség

A túlzott alkoholfogyasztás amellett, hogy a szervezet legtöbb szervének működését hátrányosan befolyásolja leginkább a májon fejti ki kedvezőtlen hatását. Ennek magyarázata az, hogy a máj felelős a szervezet méregtelenítéséért, tehát az alkohol lebontásában központi szerepet játszik.

A közép-kelet Európai országokban, így Magyarországon is az alkoholos eredetű májbetegség a halálozás egyik fő oka.
Az elfogyasztott alkohol mennyisége a betegség súlyosságával csak részben mutat összefüggést. A nem, az örökletes tényezők és az alkohol minősége befolyásolják azt, hogy a máj milyen mértékben károsodik. Az alkoholt lebontó enzim az úgynevezett alkohol-dehidrogenáz nőkben alacsonyabb mennyiségben van jelen, ezért azonos mennyiségű alkohol nőkre károsabb hatást fejt ki. Az enzim mennyisége a keleti rasszokban szintén kevesebb. A rossz minőségű, pancsolt kannás borok olyan adalékanyagokat tartalmaznak, amelyek a májkárosodást szintén elősegítik.
A rendszeres (napi) alkoholfogyasztás összehasonlítva az alkalmi fogyasztással lényegesen nagyobb kockázattal jár.

A betegség súlyosságtól függően alapvetően három stádiumba osztható.

Zsírmáj esetén a májsejtjeiben zsírlerakódás alakul ki a máj megnagyobbodik, az alkohol elhagyására ez a stádium még visszafordítható.

Alkoholos májgyulladás esetén a máj állománya begyullad, akár életet fenyegető állapot is kialakulhat, azonban az alkohol teljes elhagyásával a folyamat még szintén visszafordítható.

Cirrózis (májzsugorodás) esetén a máj állománya kötőszövetesen visszafordíthatatlanul átépül, a máj súlyosan károsodik, méregtelenítő és egyéb funkcióját ellátni már nem képes. A cirrózis halálos betegség.

TÜNETEK

Súlyos májcirrózis esetén a máj kemény tapintatú, éles szélű, a hasüregben szabad víz jelenik meg (hasvízkór). A hasüregben akár 10-15 liter folyadék is felszaporodhat. A bőr és a nyálkahártyák valamint a szem ínhártyája sárgásan elszíneződik.

A bőrön pók, illetve csillag alakú értágulatok jelennek meg. A beteg étvágytalan, súlyos esetben a tudatállapot is romlik, kézremegés, zavartság, aluszékonyság, majd kóma lép fel. A máj kötőszövetes átépülése miatt a májvénákban a vérnyomás nő, emiatt a vénák kitágulnak és megrepedhetnek. Abban az esetben, ha a vénafal megrepedése a nyelőcsőben következik be, vérhányás lép fel, nemritkán halálhoz vezetve.


KEZELÉS

Az alkoholos májbetegség harmadik stádiuma a cirrózis visszafordíthatatlan, azonban a tünetek csillapíthatók. Bár az alkohol elhagyása a folyamatot nem fordítja vissza, mégis a túlélésre kedvező hatással van.

Hasvízkór esetén megfelelő vízhajtók adásával a hasüregi szabad folyadék mennyisége csökken, gyógyszerre nem reagáló esetben hascsapolás szükséges. Hascsapolás során egy tűt szúrnak a hasba, o­nnan a folyadékot leeresztik. Abban az esetben, ha a hasi szabad folyadék a vízhajtók, illetve a hascsapolás ellenére újra termelődik speciális műtéti eljárással a hasvizet az úgynevezett nagy combvénába vezetésére van lehetőség.
A nyelőcső alsó harmadában található vénák megrepedése esetén, a beteg orrán keresztül egy ballonos szondát vezetnek a nyelőcsőbe, melynek felfújásával a vérzést tamponálni lehet. Szükség esetén úgynevezett endoszkópos szkleroterápia végzendő, amely során a vérzést egy speciális folyadéknak a nyelőcsői vénák falába való injektálásával állítják el.
Az úgynevezett bétareceptor blokkolók a vénákban a nyomást csökkentik, ezáltal kiegészítik a terápiát. A vénákban uralkodó nyomás csökkentésére bizonyos speciális műtéti eljárások is ismertek. Végső esetben -6 hónapi teljes alkohol elhagyás után- májátültetésre nyílhat lehetőség. A transzplantáció (szervátültetés) további feltétele, hogy egyéb szervkárosodás ne álljon fenn.

 

 (forrás: OAN)